Egerházi Attila | Fehérvár Táncosa

2018.07.18. Szerző: FehervarAdmin



Egerházi Attila

A Székesfehérvári Balett Színház igazgatója táncművészeti tanulmányait Jeszenszky Endre balettiskolájában kezdte, ahol klasszikus balettet, moderntánc technikát, valamint balett metodikai tanulmányokat folytatott. Tanult Bécsben és Stuttgartban, számos neves hazai és nemzetközi mestertől leste el a legkülönbözőbb tánctechnikákat. Táncosként tagja volt a Vienna Dance Laboratorynak és a Magyar Nemzeti Ballettnek (Magyar Állami Operaház). Alapító tagja, táncosa, majd koreográfusa volt a Budapest Táncszínháznak. 1988-ban táncpedagógusi diplomát szerzett a Magyar Táncművészeti Főiskolán, 2008-ban a Holland Táncszínházban ösztöndíjasként folytatott koreográfusi tanulmányokat.

A Magyar Nemzeti Balett Kortárs Koreográfus Stúdiójának alapítója, valamint művészeti vezetője, 2000–2003-ig a Pécsi Balett művészeti vezetője, 2003–2006-ig a Debreceni Balett balettigazgatója, 2006–2009-ig a Magyar Balett Színház alapítója, valamint művészeti vezetője, 2009–2016-ig a South Bohemian Ballet (Csehország) balettigazgatójaként tevékenykedett, 2018. augusztus 1-től a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója.

Harangozó Gyula-díjat kapott 2003-ban a magyar táncéletben végzett, kiemelkedő koreográfusi munkásságának elismeréseként; 2010-ben elnyerte a Cseh Színházi Magazin Díját az évad legjobb színházi produkciójáért, amelyet elsős külföldi állampolgárként vehetett át A csodálatos mandarin, valamint a Tűzmadár című balettek után. 2015-ben a Cseh Táncszövetségtől az évad legjobb koreográfusának járó díjat kapta meg.

.

Vissza